Nagykereskedelmi vezető

„A nagyszerű kollégákból álló támogató csapatban végzett munka lehetővé teszi számunkra, hogy leküzdjük az előttünk álló kihívásokat. Kétgyermekes anyuka vagyok, több mint 10 éve dolgozom itt, és mindenkinek ajánlom a Tescót, aki olyan vállalatot keres, ahol a munka és a magánélet mindig egyensúlyban van.”

Két kislány anyukájaként sokszor megtapasztaltam a Tescóra jellemző családbarát és emberközpontú hozzáállást. Amikor megszülettek a gyerekeim, átrendeződtek az életemben a prioritások, a vállalat pedig partner volt ebben.

Több mint 10 éve dolgozom a Tescónál, mindvégig a beszerzési területen voltam, bár különböző pozíciókat töltöttem be. A szülési szabadság sem jelentett törést a karrieremben. A visszatérésemkor a vállalat nemcsak a tudásomnak és a tapasztalatomnak megfelelő pozíciót ajánlott fel, hanem minden szükséges segítséget megkaptam a visszailleszkedéshez. Két évig például abszolút testhezálló módon a közép-európai régió játékbeszerzéseiért voltam felelős. Azóta pedig megtettem egy újabb fontos lépést: előléptettek nagykereskedelmi vezetőnek. A szinte zökkenőmentes átmenetek – az egész közösségre jellemző támogató hozzáállás mellett – annak a nagyszerű csapatnak is köszönhetőek, amelynek a része lehetek.

A gyerekek mellett alaposan felértékelődött a rugalmasság. Fontos az otthonról való munkavégzés lehetősége, de még fontosabb, hogy magam oszthatom be az időmet: el tudom őket hozni az óvodából-iskolából, megoldhatom napközben a bevásárlást, ha tudom, hogy este nem lesz rá időm és gond nélkül otthon maradhatok, ha valamelyikük megbetegedik. Összetartó közösség vagyunk a kollégákkal, csapatként gondolkodunk, és bármikor kisegítjük, helyettesítjük egymást, ha szükség van rá. A közelmúltban még egy három hónapos nyári szabadság is belefért, a családommal bejártuk Észak-Európát. A főnökeimmel és a munkatársaimmal már jóval korábban beszéltem a szándékomról és mindenki teljes mértékben támogatott – pedig akkor körülbelül még csak fél éve voltam az új pozíciómban. Számomra és a gyerekek számára is nagyon sokat adott ez az időszak, a hétköznapokból kiszakadva teljesen feltöltődtünk az őszi iskolakezdés és a munkába való visszatérés előtt.

© Tesco Careers 2024. All rights reserved