Belinszky Tamás.

Jelenlegi munkakör: Áruházvezető

14 éve dolgozom a Tescónál. Először egy diákszövetkezeten keresztül sikerült elhelyezkednem, majd az akkori vezetőm felajánlotta, hogy közvetlenül a cég alkamazásában dolgozzam, mint Árufeltöltő. Később, mikor már Szárazáru Osztályvezető voltam, jelentkeztem a Tesco gyakornoki programjára, mert elhatároztam, hogy Áruházvezető szeretnék lenni. Tervemet sikerült megvalósítanom, hiszen először a berettyóújfali boltot vezettem másfél évig, jelenleg pedig immár ötödik éve vagyok a mátészalkai áruház vezetője, ahol egy összetartó és támogató csapatban dolgozom. A munkakör napról-napra újabb kihívásokat tartogat, de a vállalat által biztosított tréningek lehetővé teszik mindenki számára a fejlődést, így mindig felkészülten fogadom a váratlan helyzeteket és az új feladatokat.

Következő történet Az összes áruházi állás megtekintése