Dajana Bileta.

Jelenlegi munkakör: CE Buying Manager

Pályakezdőként az ember általában bizonytalan, főleg egy idegen országban. Rengeteg nehézségen lendített át, hogy ebben az időszakban a kollégáim segítettek és bíztak bennem.

Horvátországból származom, ott végeztem el az egyetemet pszichológia szakon, diploma után viszont személyes okokból Szlovákiába költöztem. Még otthon elkezdtem az Interneten munkát keresni és így találtam rá a Tesco frissdiplomás programjára Pozsonyban. Új munka, új szakterület, új nyelven egy új országban? Mi gond lehetne?

A valóságban szinte semmilyen komoly probléma nem merült fel. Már az első találkozás alkalmával rendkívül barátságosan fogadtak, pedig az még csak az állásinterjú volt. A hangulat a későbbiekben sem változott. Mindenki kifejezetten pozitívan viszonyult hozzám. Bár egy teljesen más irányú végzettséggel, szakmai tapasztalat nélkül kezdtem a Tescónál, egy percig nem éreztem, hogy emiatt hátrányban vagyok. HR területre kerültem, ahol először persze az egyszerűbb feladatokat bízták rám, de amint látták, hogy megbirkózom velük, jöttek a nehezebb, de egyúttal érdekesebb dolgok. A legjobb az egészben a bizalom volt. Minden kolléga partnerként kezelt, valódi feladatokat és korrekt visszajelzéseket kaptam. Akkor is, ha dicsértek és akkor is, ha a fejlesztendő területekre mutattak rá. Ez pedig tökéletes hátteret biztosított ahhoz, hogy alaposan megismerjem a cég működését és folyamatait. Maga a frissdiplomás program is optimálisan van felépítve, segít lépésről lépésre felfedezni a Tescót és a lehetőségeket. Csak másfél éve dolgozom itt, de úgy látom, ez egy olyan munkahely, ahol lehet hosszú távra tervezni.

Következő történet Az összes irodai állás megtekintése