Mindig egy ilyen cégnél szerettem volna dolgozni, mint a Tesco. Talán közhelyesen hangzik, de igaz. Nemzetközi kereskedelmet tanultam az egyetemen – még nem is láttam közelebbről munkahelyet, amikor már megfogott ez a soknyelvű, multikulturális, ezerféle lehetőséget kínáló világ.
Hat éve dolgozom a Tescónál, ezalatt éltem a sokféle lehetőséggel, amelyeket a vállalat kínált. Számos területen megfordultam mind az áruházi területen mind a Head Office-ban. A legtöbbször előre léptem, de előfordult az is, hogy visszafelé. Utólag egyik döntésemet sem bántam meg, mert mindenütt tanultam valami újat, ami hozzátett a személyiségemhez és segített, hogy jobb legyek. Nagyon motiválóak tudnak lenni ezek a szerteágazó és egymással minduntalan találkozó karrierutak: bármikor, bármilyen irányba elindulhatsz, nem kell végleg elkötelezned magad egy terület mellett.
Ennél is fontosabb, hogy a vállalat olyan értékeket képvisel, amelyekkel személyesen azonosulni tudok. Ilyen például a környezet védelmére és a fenntarthatóságra való törekvés, például az élelmiszerpazarlás megakadályozásával. Dolgoztam korábban a frissáru területen, jól ismerem, milyen komoly energiát fektet be a vállalat, hogy a romlandó élelmiszereket még időben fel tudja valaki használni. Akár a vásárlók veszik meg leárazva, akár karitatív szervezeteken keresztül a rászorulókhoz juttatjuk el, a lényeg, hogy ne vesszen kárba. Ezek miatt is büszke vagyok a munkahelyemre. Jó érzés látni az általam tervezett kampányok hirdetéseit a városban és szívesen hívom fel rá az ismerőseim figyelmét, hogy ezekhez nekem is van közöm.