Arató Balázs

A síoktatói munkám mellé kerestem egy olyan lehetőséget, ami a pontos időbeosztásának köszönhetően lehetővé teszi számomra, hogy az óráimra biztosan odaérjek. Így találtam rá a Tesco Kiszállítási Asszisztens munkakörre. A Tesco rugalmas és családbarát munkahely, melyet a munka-magánélet egyensúly jellemez.

Feladatom, hogy a vásárlók által online megrendelt termékeket kiszállítsam a megadott címekre.  Mi vagyunk a kapocs a vásárlók és a vállalat közt, ezért csak akkor vagyok elégedett a munkámmal, ha a kiszállítás időben megtörténik és a vásárló elégedett. A rugalmas munkaidő beosztás biztosította számomra azt a fajta szabadságot, melynek köszönhetően a munkát össze tudom hangolni a oktatással, így nem kell választanom a Tesco és a sípálya között. Mindamellett, hogy a sofőrök munkaköre változatos, van lehetőségem tanulni és fejlődni is. A Tescós kollégáim mára a barátaimmá váltak, akiktől sokat tanultam és eljött az ideje, hogy most én is taníthatok nekik valami újat a sípályán.

Tóth Gyuláné

Azért jelentkeztem a  Tescóhoz, mert egy stabil hátterű vállalatnak tartom, ahol biztonságban érezhetem magam. Komissiózóként kezdtem dolgozni a gyáli raktárban, eleinte csak kézi békát használva, majd megszereztem a jogosítványt elektromos békára is. A raktárban nagyon családias a légkör, a kollégákkal a munkán kívül is jó kapcsolatot ápolunk. Nagy az összetartás köztünk, mindig számíthatuk egymásra. Gyakran szervezünk közös programokat és azokon a napokon, amikor senki nem dolgozik a raktárban csapatépítő programokat szervezünk. A főnökeim nagyon támogatóak és mindig a fejlődésre ösztönöznek. Az ő javaslatukra szereztem meg a jogosítványt a hosszúvillás targoncákra, így ma már Áruátvevő pozíciót tölthetek be. Ez egy nagy felelősséggel járó munkakör, ahol a targoncával nagy súlyokat mozgatok meg, ugyanakkor a változatossága miatt nagyon élvezem.

Várnagy-Böde Valéria

18 éve vagyok a Tescónál és ez idő alatt nem kevesebb, mint 9 pozíciót jártam meg. A Tesco gyakarnoki programja által 2003-ban Frissáru Igazgató Gyakornokként kezdtem pályafutásom a Győri áruházban. 2005 óta a köponti irodában dolgozom, ahol az első pozícióm Projekt Menedzser volt élelmiszer területen. Később dolgoztam a kereskedelmi beszerzésen, majd 2012-ben kineveztek Kényelmi Formátum Menedzsernek. A legnagyobb elismerésem is ide köt, mert egy díjátadón a bolt és régiós vezetők állva tapsolták meg a munkám. A kényelmi formátumot követően Szárazáru és Frissáru Működési Menedzser pozíciókat töltöttem be. 2020 óta Beszállítói Menedszer vagyok, az eszközbeszerzés csapatához tartozom. Az irodában a csapatok között nagy az összetartás, jól működünk együtt. Nagyon szeretek tanulni és a fejlődés lehetősége inspirál igazán.  A cég által biztosított képzések lehetővé teszik számomra, hogy szakmailag fejlődjek és újat tanuljak, így lehetőségem nyílik magasabb szintű pozíciókat is betölteni. Nem csak a munkában, de a magánéletben is nagyon akítv vagyok. Kisfiammal nagyon sok időt tölünk együtt, illetve viszatértem a gyermmekkoromban űzött sporthoz, a társastánchoz. Ez a mozgásforma kikapcsol és olyan lendületet ad, melyet a munkában maximálisan tudok kamatoztatni.

Farkas Renáta

Van egy kislányom, ezért a munkakeresés során alapvető szempont volt számomra, hogy olyan munkahelyet találjak, ami összeegyeztethető a családdal. A boltvezetőm biztosítja számomra azt a műszakbeosztást, amely által van lehetőségem minőségi időt együtt tölteni a gyermekemmel. A munkahelyem családias légkör jellemzi, a kollégákkal baráti viszonyban állunk.

A vállalat keretein belül képzéseken vehetünk részt, így  mindenki számára nyitott a fejlődés útja, amelynek köszönhetően magasabb pozíciókat is megpályázhatunk. A vezetőim támogatnak ebben, a közelmúltban sikeresen elvégeztem a Bolti eladó tanfolyamot, illetve betanítottak a műszakvezetői feladatok ellátásra is. Hosszútávú célom, hogy előbb Műszakvezető, majd Boltvezető pozíciót töltsek be a Tescónál.

Putnoki Zoltán

Nagy boldogságot jelentett számomra amikor kiderült, hogy apuka leszek. Tudtam, hogy a családomnak stabil, biztos hátteret kell teremtenem és ezért jelentkeztem a Tescóhoz. Műszaki árfuleltöltőként kezdtem a vállalatnál, de idővel szerettem volna egyre feljebb jutni a ranglétrán. A cég által biztosított fejlődési lehetőségeknek köszönhetően sikerült betöltenem a Keresekedelmi Igazgató pozíciót Szegeden, majd később Áruházvezető lettem. Sokat kellett ingáznom a család és a munkahely között. A Tesco rugalmasságának, valamint a felettesem támogatásának köszönhetően sikerült megoldani, hogy a feleségem Szegeden egy kis Tescóban elhelyezkedjen és a kislányom tőle néhány méterre járhat óvodába. Így már nem kell aggódnom a munka és család egyensúlya miatt. Ezért nagyon hálás vagyok a vállalatnak.

Belinszky Tamás

14 éve dolgozom a Tescónál. Először egy diákszövetkezeten keresztül sikerült elhelyezkednem, majd az akkori vezetőm felajánlotta, hogy közvetlenül a cég alkamazásában dolgozzam, mint Árufeltöltő. Később, mikor már Szárazáru Osztályvezető voltam, jelentkeztem a Tesco gyakornoki programjára, mert elhatároztam, hogy Áruházvezető szeretnék lenni. Tervemet sikerült megvalósítanom, hiszen először a berettyóújfali boltot vezettem másfél évig, jelenleg pedig immár ötödik éve vagyok a mátészalkai áruház vezetője, ahol egy összetartó és támogató csapatban dolgozom. A munkakör napról-napra újabb kihívásokat tartogat, de a vállalat által biztosított tréningek lehetővé teszik mindenki számára a fejlődést, így mindig felkészülten fogadom a váratlan helyzeteket és az új feladatokat.

Jana Wowerková

14 évvel ezelőtt kezdtem a Tescóban dolgozni asszisztensként, még egyetemi tanulmányaim alatt. Majd a diplomát követően több, mint 12 évvel ezelőtt a HR osztályhoz csatlakoztam, ahol azóta is dolgozom. Sok és változatos felelősségi kör tartozott hozzám az évek során – támogattam a  friss diplomásainkat, felelős voltam toborzásért, a képzés és fejlesztés területeiért, Nagy-Britanniában dolgoztam a központunkban, különböző projekteket irányítottam Közép-Európában, támogattam online vásárlásainkat és az összes üzletet Csehországban. Jelenleg pedig HR Business partnerként dolgozom a Közép-európai központban.

A Tescóban minden nap más, és ennyi év után is mindig tanulok új dolgokat és találkozom érdekes emberekkel, akik inspirálnak. A sokféle munka, a rugalmasság, az országok közötti együttműködés és a remek csapat az oka annak, hogy folyamatosan élvezettel tölt el munkám és a Tesco szerves részének érzem magam.

Tetszik, hogy a munkánk valóban változatos. A kiskereskedelemben megszokhattuk a gyakori változásokat és a dinamikus környezetet, ezért gyakran kerülök új helyzetekbe, amelyekkel még nem találkoztam. És ezt szeretem. 4 országot támogatok (Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország), ezért sok érdekes emberrel találkozom, különböző tapasztalatokkal és történetekkel, és inspirálhatjuk egymást.

A Tesco egy nagy vállalat, amely igazán törődik alkalmazottaival. Nagyra értékeljük munkatársainkat, és olyan környezetet biztosítunk, ahol tiszteletben tartják őket. A kapcsolatok informálisak és barátságosak, és kollégáinknak számos lehetőségük van a személyes és szakmai fejlődésre és előrelépésre – ez csak az ő akaratukon múlik. Amit itt nagyra értékelek, az a rugalmasság. Anya vagyok, ezért nagy előny számomra, hogy gyakran otthon dolgozhatok, vagy a családi igényeimnek megfelelően tervezhetem az időmet.

Lucia Hamorská

A munkám javarészt raklapok, ládák, dobozok és sörösüvegek közt zajlik – a visszaváltható göngyölegekkel foglalkozó csapat vezetője vagyok a logisztikai központban. Mint oly sokan, én is gyakornoki programban kezdtem, majd a vevőszolgálat vezetőjeként dolgoztam néhány évig. 2015-ben kerültem a logisztikai központba, ahol végig jártam a ranglétrát. A szabadidőm nagy részét a családommal töltöm. Van egy hatodik osztályos fiam, szóval a délutánjaim többnyire tanulással telnek. Gyakran találkozom kollégákkal is, akikkel főként sportolni szeretünk.

Samual Loziak

2014-ben kezdtem el a Tescónál dolgozni a gyakornoki program keretein belül. A gyakornoki program lehetőséget adott arra, hogy betekintést nyerjek a Tesco működésének minden területébe. Ezután Frissáru Vezetőként dolgoztam több áruházban is. Majd Csehországba költöztem, hogy bevezessük az új működési modellt, ekkor Transition menedzserként tevékenykedtem. Miután elég tapasztalatot szereztem, előléptettek Áruházvezetővé. Fiatal Áruházvezetőként nehéz volt egy olyan csapat vezetése, ahol szinte mindenki idősebb volt nálam. Ennek ellenére, mindig őszinte próbáltam lenni a csapatommal, nyíltan kommunikálni, igazságos lenni, és mindenkinek ugyanazt az esélyt megadni. Ez működött. A Tescónál találkoztam a feleségemmel is, azóta már van egy kislányunk is. Éppen ezért fontos a munkahely-magánéleti egyensúly megtartása számomra.

Eva Šimečková

A Tescón belüli karrierem teljes egészében a beszerzéshez kapcsolódik. Gyermekruha beszerzőként kezdtem, azóta több különböző pozícióban mozogtam karrierem során, 10 éve dolgozom a ruházati részlegen és együtt működtem az Egyesült Királyságban működő F&F csapatunkkal, ami nagyszerű élmény volt. Jelenlegi munkám a saját márkánkhoz kapcsolódik – a Tesco saját-márkás termékek fejlesztésével foglalkozom.

A Tesco lehetőséget adott az előrelépésre és arra, hogy fejlesszem magam. Ennek köszönhetően minden nap tanultam valami újat. Munkámnak köszönhetően sokat utazhattam és találkozhattam különböző emberekkel és kultúrákkal. Ami a legjobban tetszik, az az, hogy munkám eredményét közvetlenül áruházainkban láthatom. És ha azt látom, hogy a vásárlóknak tetszik és megveszik, ez a legnagyobb elismerés.

A Tesco lehetőséget kínál a különböző szférából, különböző háttérrel rendelkezők

© Tesco Careers 2024. All rights reserved