Ajkay Dániel

Manapság már nem épp hétköznapi dolog, hogy valaki egy cégnél, ráadásul egy területen töltsön el közel másfél évtizedet. Márpedig velem pontosan ez a helyzet: bérbeadási gyakornokként kezdtem, ma pedig bérbeadási vezető vagyok.

Amikor fiatal pályakezdőként a lehetőségeimet mérlegeltem, az volt az egyik legfontosabb szempont, hogy egy stabil, megbízható nagyvállalathoz kerüljek. Olyan céget akartam választani, ahol lehet építkezni, karriert tervezni és végigjárni az utat, amit magam elé képzeltem. A Tesco pontosan ezt nyújtotta. A frissdiplomás programban kezdtem, ami meggyőzött a tervszerűségével és a rendszerezettségével. Világos lett számomra, ha odateszem magamat és jól végzem a munkám, akkor előbbre fogok jutni. És így is történt.

Pusztán a karrierért persze senki nem marad egy helyen ennyi ideig. Ennél is nagyobb érték, hogy a munkatársaimmal mindig barátokként dolgoztunk egymás mellett. Semmi sem tud olyan motiváló lenni, mintha minden reggel jókedvvel jössz be a céghez vagy ülsz oda otthon a géped elé és állsz neki a feladataidnak. Vezetők és munkatársak mind alapvetően baráti viszonyban voltunk és vagyunk egymással, kitűnő a hangulat és persze adott esetben segítjük is egymást. Az, hogy most vezető vagyok, nagyban köszönhető a korábbi főnökeimnek és a tapasztaltabb kollégáimnak, akik az első napomtól kezdve teljes értékű kollégaként kezeltek, tanácsokkal, útmutatásokkal álltak mellettem.

Földi Nóra

Diákmunkásként kezdtem a Tescónál, és ugyan turizmus-vendéglátás szakra jártam, az itteni közeg teljesen elvarázsolt, úgyhogy maradtam. A feladatok jellege fogott meg leginkább: szeretek emberekkel foglalkozni, segíteni őket a munkájukban és inspirálnak az együtt elért sikerek.

A munkámban általam képviselt emberközpontú szemléletet viszontlátom a cég működésében is. Ennek jele például, hogy a Tesco tényleg komolyan gondolja a rugalmasságot. Nem kell pontban reggel nyolcra beérni az irodába – sőt, a home office lehetővé teszi, hogy nem is minden nap kell bemenni. Természetesen határidők itt is vannak, és az én felelősségem, hogy minden feladatommal időben végezzek. A munkaidő rugalmasságának nagy szerepe van abban, hogy megtaláltam az egyensúlyt a munkám és a magánéletem között. Ez a Tescós karrierem kezdetétől igaz, bár a keretek időközben változtak. Amikor beléptem a céghez, még egyetemre jártam. Párhuzamosan végeztem az online kurzusaimat az egyetemen és a napi teendőimet a Tescónál. Ez leírva egyszerűbbnek hangzik, mint amilyen valójában volt, de az itteni kötetlenség sokat segített, hogy mindkét helyen megfeleljek az elvárásoknak. Jelenleg szülési szabadságon vagyok, de izgatottan várom a visszatérésemet. Meggyőződésem, hogy a Tesco vállalati kultúrája mellett a gyereknevelés és a munkám összehangolása is zökkenőmentes lesz.

Yuliia Vorobiova

Előszeretettel vásároltam a Tescóban, kedveltem az egzotikus élelmiszereket. Talán meglepően hangzik, de ezek hatására döntöttem el, hogy itt szeretnék dolgozni. Supply chain coordinator lettem, ami remek ugródeszkának bizonyult a karrieremhez. Megszerettem a Tescót, a jó hangulatot és a segítőkész kollégákat. Három év után azonban eljutottam oda, hogy bár nagyon mással akarok foglalkozni, de nem máshol.

Ekkor váltottam IT-ra, ami nagyon érdekes tapasztalat volt. Ez egy végtelenül dinamikus terület, állandóan változik, egymást érik az újdonságok. Egyszerűen muszáj folyamatosan tanulni, mert ha kimaradok, lemaradok – én pedig ezt a tempót roppantul élvezem. A közeg abszolút nemzetközi. Eleve külföldiként érkeztem Csehországba, itt pedig britekkel és indiaiakkal működök együtt napi szinten. Mindegyikük egy lehetőség, hogy valami új tudásra, készségre, tapasztalatra tegyek szert.

Amolyan hobbi lett számomra önmagam fejlesztése, sokszor a szabadidőmben is azon kapom magam, hogy új dolgokat tanulok és a projektjeimhez kapcsolódó érdekességekbe ásom bele magam. Ez éppúgy fontos nekem, mint hogy egyre jobb legyek a munkámban. A váltással úgy érzem, megtaláltam, amit kerestem és nagyon örülök, hogy a Tesco ezt lehetővé tette és megadta a támogatást ehhez az elsőre biztosan szokatlannak tűnő karrierváltáshoz.

Nina Krulišová

Amikor diplomáztam a pozsonyi egyetemen, még nem tudtam, pontosan mivel szeretnék foglalkozni. Olyan munkahelyet kerestem, ahol több mindent kipróbálhatok, amíg meg nem találom a hozzám legjobban illő feladatkört. Ismerősök ajánlották a Tescót, mint olyan céget, ahol minderre lehetőség nyílik.

Számomra kimondottan szimpatikus, egyúttal motiváló, ahogyan a fiatalokhoz viszonyulnak itt a többiek – minden kolléga, a vezetőket is beleértve. A legfontosabb hívószó a lehetőség. Több részlegen dolgoztam már, ismerem a működésüket, számos feladatkör előnyeit és hátrányait. Ha megnyílik egy üres hely és megfelelek a feltételeknek, megpályázhatom és továbbléphetek. De mivel egyre többet tanulok, egyre több pozíció elvárásait tudom teljesíteni.

Mind emellé kifejezetten jó a hangulat a kollégák között. Mindegy, mennyi idős vagy, honnan jöttél, milyen előzetes tapasztalatokkal, a többiek segíteni fognak mindenben. Amikor gyakornokként felvetettem az ötletet, hogy rendezhetnénk közös halloweeni tökfaragást, a kollégák biztattak, hogy hajrá, csináljuk, ha tudnak, segítenek. Az ilyesmi nemcsak fenntartani segít az itteni vállalati kultúrát, hanem meg is erősíti azt.

© Tesco Careers 2024. All rights reserved